A következő cikksorozatban konkrét tippekkel igyekszünk majd szolgálni egy jól működő internetes kampány felépítéséhez. A sorozat első részében a cég internetes jelenlétének alapkövével, a saját honlappal foglalkozunk, pontosabban annak megalkotásával.
Egy vállalkozónak úgy kellene tekintenie kampányára, mint egy hanglemezre, amelyen a tű (a valósággal ellentétben) belülről kifelé haladva mutatja a sorrendet, ahogyan fel kell építeni egy jól működő kampányt. Középen helyezkedik el maga a honlap, majd ehhez jön a keresőoptimalizáció, a fizetett kampányok elindítása, az e-mail marketing, a közösségi médiában való jelenlét stb. Ahhoz, hogy az egyes eszközök jól kiegészítsék egymást, kell egy jól felépített honlap.
A honlap létrehozásában szívesen segítenek az erre specializálódott ügynökségek. Természetesen sajátkezűleg is létrehozhatunk egy weboldalt, ha rendelkezünk a szükséges szaktudással. Először is az információs architektúra helyes kiépítésével kellene foglalkoznunk. Ebben a lépésben az általunk publikálni kívánt tartalmat elsősorban a látogató szemszögét figyelembe véve kellene felépítenünk.
A weboldal felépítését annak kell elterveznie, aki a legjobban ismeri az ügyfeleket, és az ügyfelek igényeit – ez lehet maga a cégvezető, a marketinges, az üzletkötő vagy egy külsős szövegíró.
Ezt követően foglalkozhatunk a dizájnnal. Dizájn alatt legtöbbször az oldal kinézetét értjük. Nem szabad megfeledkeznünk azonban arról sem, hogy az oldalt működőképessé is kell tenni. Ezért az oldalt ideális esetben két ember tervezi – egy grafikus és egy „mérnök”.
A CMS rövidítést érdemes a fejünkbe vésni. A tartalomkezelő rendszer (angolul content management system) lehetővé teszi a honlapot alkotó tartalom egyszerű kezelését. Egy jó CMS az olyan egyszerű műveleteken kívül, mint a fénykép hozzáadása vagy a szöveg szerkesztése sok más összetettebb műveletre is képes. Néhányuk ingyenesen is elérhető (Wordpress, Joomla, Drupal stb.), viszont az ingyenes verziók testreszabásához is programozóra és dizájnerre lesz szükség.
A honlap tervezésekor a szöveg fontosságáról gyakran megfeledkezünk. Ez persze nagy hiba, ugyanis az egész honlap közel harmadát maga a szöveg teszi ki. Ideális esetben az oldal szövegeit a cég egy alkalmazottjának kellene megfogalmaznia. A szövegeket ezután egy hivatásos szövegírónak kell továbbítani, aki végleges formát ad a szövegeknek.
Ha már kész a weboldal, még le kell tesztelni. Azt mondják, hogy tíz ember képes felfedni az oldal hibáinak kilencven százalékát. Ezért kérje meg ismerőseit, vagy hívjon segítségül egy erre szakosodott ügynökséget. Ne feledkezzen meg az analitikai programokról sem, amelyek segítségére lesznek az oldal folyamatos alakításában. Elérhetőek ingyenes (Google Analytics) vagy fizetett verziók (ClickTale, Coremetrics stb) egyaránt.
És még egy tipp: helyezzen el az oldalán egy árlistát. Az ügyfelek többsége keresni fogja, Ön pedig ezzel megkönnyíti a dolgukat.
Végül pedig pár szakkifejezés és ár:
- tárhely szolgáltatás – a hely, ahol a weboldal tárolva van (1000 – 3000 Ft)
- domain – azenhonlapom.hu (3000 – 4000 Ft)
- html, php, javascript – programozás (egy óra 3000 – 8000 Ft)
Mint azt az elején is említettem, a honlapnak az egész internetes marketingben központi szerepet kell betöltenie, és ez egyúttal a cég névjegye is egyben. Legyen szó közösségi média marketingről vagy PPC kampányokról, bizonyosodjon meg róla, hogy weboldala megfelel minden minőségi paraméternek, és hogy a látogatók – akik az ügyfelek is egyben! – pontosan azt találják meg, amit keresnek.
Igényeinktől függően a honlap elkészítése több tíz, vagy akár több százezer forintba is kerülhet. Ha viszont egy jól felépített és attraktív weboldal a végeredmény, a befektetett összeg gyorsan megtérül.
A következő bejegyzésben az egyszer használatos weboldalakkal, az ún. mikroszájtokkal, illetve landing oldalakkal fogunk foglalkozni.
Tags: Etarget, internet, marketing, online, PPC, sem, seo

